A Przewalski ló sajátossága, hogy legeléskor a szájukban felszabaduló klorofillból a torok hátsó részén egy vastag, zöld nyálkahártya alakul ki. Egykor a vadászok ezért a nyálkahártyáért ölték le az állatokat, mert úgy gondolták, hogy ez megvédi őket a betegségektől. Húsuk és bőrük is értékes volt, és olyan intenzíven vadászták, hogy Mongóliában az 1960-as években ki is pusztult. Ekkor már csak két állatkertben, Münchenben és Prágában élt fogságban néhány példányuk. Az állatkerti egyedekkel 1977-ben szaporítóprogramot indítottak, melynek célja, hogy a faj fennmaradjon és visszatelepítsék eredeti élőhelyére. Ennek köszönhetően 1992-ben 12 lovat engedtek szabadon Mongóliában a WWF közreműködésével. Számuk azóta ha lassan is, de növekszik, így az IUCN vörös listáján a mongol vadló már nem a "vadonból kihalt" státusszal szerepel, hanem a "veszélyeztetett" fajok közé tartozik.

 


A Przewalski ló háziasított rokonához képest zömökebb testfelépítésű és a lábai is rövidebbek. Magassága általában 1,3 m, hosszúsága 2,1 m, farkának hossza 90 cm. Szőrzetének színe hasonlít a háziló szürkésbarna színéhez, a sörény környéke sötétbarna, a hastájék sárgásfehér. Lábai gyakran halványan csíkozottak.

 


Ezek a lovak a vadonban csoportokban élnek, amelyek egy domináns ménből, néhány kancából és azok csikóiból állnak. A csoportok territóriumot tartanak fenn, melyen belül a ménes akár napi 5-10 km-t is megtehet, miközben legelnek, isznak, sárfürdőznek és alszanak.

 


A világ legnagyobb szaporító programja az ukrajnai Askaina Nova-ban folyik, de Magyarországon, a Hortobágyi Nemzeti Parkban is folynak kutatások a szabadon élő vadlovak populációinak tulajdonságairól. Aki tehát szeretné megismerni a przewalski lovakat, nem kell Mongóliába utaznia, elég ha ellátogat a Hortobágyra, ahol a nemzeti parkban félvad körülmények között megtekintheti őket.